Van az a nap, amikor már reggel úgy érezzük, hogy versenyt futunk az idővel. Üzenetek, határidők, munka, bevásárlás, elintéznivalók – egyik dolog követi a másikat, mi pedig próbálunk lépést tartani mindennel. Mire végre lenne néhány szabad percünk, gyakran már csak arra vágyunk, hogy leüljünk, és ne kelljen semmire gondolni.
Ilyenkor könnyű azt mondani: nincs időm magamra. Majd ha kevesebb lesz a munka. Majd hétvégén. Majd amikor végre nem lesz ennyi minden. Csakhogy a „majd” sokszor meglepően sokáig várat magára.
Talán nem is mindig az idő hiányzik. Néha inkább az a néhány perc, amikor nem kell semmit csinálnunk.
Könnyű elveszíteni a kapcsolatot a testünkkel
Amikor hosszú időn keresztül csak egyik dologból lépünk a másikba, könnyen háttérbe kerül az, hogy közben mi történik velünk. Nem feltétlenül vesszük észre, hogy megfeszültek a vállaink, felületesebb lett a légzésünk, elfáradtunk, vagy egyszerűen egész nap alig figyeltünk arra, hogyan érezzük magunkat. A testünk végig jelen van, csak a figyelmünk jár máshol.
És amikor végre lenne néhány nyugodtabb percünk, nem mindig egyszerű csak megállni. Megszoktuk, hogy mindig van valami, amire reagálni kell, így könnyen előkerül a telefon, a következő feladat, vagy bármi más, ami újra leköti a figyelmünket. Pedig a megállás nem feltétlenül jelent semmittevést. Lehet egy rövid váltás, amikor nem kifelé figyelünk, hanem egy kicsit visszatérünk ahhoz, ami éppen történik bennünk.
Ebben a mozgás is sokat adhat. Amikor mozogsz, nehéz teljesen figyelmen kívül hagyni, hogyan változik a súlyod, hogyan indul el egy mozdulat, hogyan dolgozik a tested, vagy milyen érzés lassítani és gyorsítani. Talán ezért szeretem annyira a táncot is: miközben mozogsz, a tested nem háttérként van jelen, hanem maga is része annak, ami történik. Nemcsak végrehajtod a mozdulatot, hanem érzékeled is.
Mert nem kell hozzá egy teljes óra
Öt perc természetesen nem ugyanaz, mint egy táncóra. Nem helyettesíti a tanulást, a technikai munkát, a közös gyakorlást vagy azt az élményt, amikor másokkal együtt mozogsz. De nem is kell annak lennie.
Egy rövid mozgásos szünet egyszerűen adhat egy kis teret arra, hogy kiszakadj abból, amit éppen csinálsz. Lehet egy séta, néhány nyújtózó mozdulat, egy kis bugi a kedvenc zenédre, vagy akár csak néhány perc, amikor felállsz, és megfigyeled, hogyan érzed magad a testedben.
Nem kell előre tudnod, mit fogsz csinálni. Nem kell szépen mozognod, és nem kell fejlődnöd benne. Nem kell abból is feladatot csinálni, hogy most akkor „jól töltötted-e el” ezt az öt percet. Talán éppen ez benne a lényeg: hogy ezúttal nem kell teljesítened semmit.
Mit jelent az énidő?
Talán nem azt, hogy minden nap be kell iktatnod egy újabb tökéletes rutint. Nem kell feltétlenül korábban kelned, meditálnod, naplót írnod vagy egy órát sportolnod. Ezek közül bármi lehet jó, ha valóban neked való – de az önmagadra fordított idő nem attól lesz értékes, hogy mennyi mindent sikerül beletenned.
Lehet egészen egyszerű: egy dal, egy séta, néhány mozdulat, öt perc csend. Vagy csak az a pillanat, amikor észreveszed, hogy egész nap rohantál, és végre megkérdezed magadtól: hogy vagyok most?
Miközben annyi mindenre próbálunk figyelni, könnyű megfeledkezni arról, aki mindezt végigcsinálja. Néha nem kell több. Csak egy kis tér. Önmagadnak.
🎧 Zeneajánló
Ehhez a bejegyzéshez készítettem egy Spotify-playlistet is: néhány nyugodtabb, lebegősebb, néhány pedig kicsit szabadabb szám, amit hallgathatsz egy lassabb reggelen, egy séta közben, vagy amikor egyszerűen csak szeretnél pár percre kiszakadni a napból.
Hallgasd meg a playlistet Spotify-on
