A táncról sokszor elsősorban a mozdulatok jutnak eszünkbe: hogyan néz ki, mennyire látványos, mennyire pontos vagy mennyire nehéz. Pedig közben rengeteg minden dolgozik bennünk és a testünkben. Erő és lágyság, kontroll és elengedés, pontosság és spontaneitás, figyelem és ösztönösség.
Ezek elsőre akár ellentétesnek is tűnhetnek, a táncban azonban nagyon jól megférnek egymás mellett. Sőt, sokszor éppen attól válik egy mozdulat igazán élővé, hogy nem csak az egyikre támaszkodunk.
És hogy mi köze ennek az önismerethez?
Ahhoz, ahogyan mozgunk, ugyanúgy viszonyulunk a testünkhöz, a hibáinkhoz, a bizonytalansághoz és a kihívásokhoz is. A tánc pedig rengeteg lehetőséget ad arra, hogy ezeket a működéseinket észrevegyük, kipróbáljuk, majd egy kicsit tovább tágítsuk a megszokott kereteinket.
Kettőből egy egész
A jó táncos mozgásában egyszerre van jelen a kontroll és a szabadság.
Szükség van erőre ahhoz, hogy megtarts egy pozíciót, lendületre ahhoz, hogy elindíts egy mozdulatot, és tudatosságra ahhoz, hogy pontosan hajtsd végre. Ugyanakkor ugyanilyen fontos az is, hogy képes legyél elengedni egy előre eltervezett megoldást, reagálni a zenére, változtatni a mozdulaton, vagy egyszerűen csak hagyni, hogy a tested kövesse azt, ami történik.
A kettő nem egymás ellentéte.
A kontroll nem zárja ki a szabadságot, ahogy a szabadság sem jelenti azt, hogy nincs benne rendszer.
A tánctechnika éppen ezért nem azért van, hogy korlátok közé szorítson. Minél jobban ismered a tested és minél több mozgáseszköz áll rendelkezésedre, annál több lehetőséged van arra, hogy szabadon válassz közülük.
Egyik pillanatban koncentráltan dolgozol egy technikai részleten, a következőben pedig már improvizálsz. Egyik mozdulat határozott és dinamikus, a másik lassú és finom. Néha neked kell irányítanod a mozgást, máskor pedig éppen az a feladat, hogy ne akarj mindent irányítani.
A táncban ezek nem különálló dolgok. Együtt alkotják a mozgás teljességét.
Miért fontos mindez a táncban?
A tánc nemcsak fizikai kihívás. Folyamatos döntéseket is hozunk közben.
Mekkora erőt használjak? Mennyire engedjem el a mozdulatot? Merjek nagyobbat lépni? Mi történik, ha nem sikerül elsőre? Mihez kezdek akkor, ha elfelejtem a koreográfiát? El merem-e engedni azt, hogy tökéletesen nézzek ki?
Ezek apró helyzeteknek tűnhetnek, mégis sokat elárulhatnak arról, hogyan reagálunk a bizonytalanságra és a hibákra.
Aki hajlamos mindent kontrollálni, annak felszabadító lehet megtapasztalni, hogy nem kell minden mozdulatot előre tudnia. Aki pedig bizonytalan a saját mozgásában, annak sokat adhat, amikor egyre több olyan helyzetet él át, amelyben rájön: képes megoldani.
A táncórán ráadásul mindezt biztonságos keretek között próbálhatjuk ki. Lehet hibázni, újrakezdeni, másképp megpróbálni. Lehet keresni a saját megoldásodat, miközben megtanulod azokat az eszközöket is, amelyek segítenek abban, hogy egyre magabiztosabban mozogj.
A kutatások szerint a táncos intervenciók összefügghetnek a testtel kapcsolatos pozitívabb megéléssel, az önkifejezéssel, az önbizalommal és a testtudatossággal is, bár az egyes eredmények erőssége és a vizsgálatok minősége változó.
Nőknek és férfiaknak is
A táncot még ma is gyakran nőies tevékenységként kezelik, és a kutatások is foglalkoznak azzal, hogyan hatnak a hagyományos nemi szerepelvárások a fiúk és férfiak tánchoz való viszonyára.
Pedig a táncban ugyanúgy szükség van erőre, koordinációra, állóképességre, térérzékelésre és határozottságra, mint érzékenységre, zeneiségre, kreativitásra és alkalmazkodásra.
Ezeknek pedig nincs nemük.
Egy férfi táncosnak ugyanúgy lehet helye a lágyabb, kifejezőbb mozgásban, ahogy egy nőnek is lehet természetes a dinamikus, erőteljes mozgás. Nem kell egyikhez sem egy bizonyos személyiségtípust vagy szerepet felvennünk.
A táncban nem az a kérdés, hogy férfiasan vagy nőiesen mozogsz-e. Hanem az, hogy mennyi minden áll a rendelkezésedre, és mennyire tudsz szabadon választani közülük.
Az a bizonyos komfortzóna
A fejlődéshez időnként meg kell mozdítanunk azt, ami már ismerős.
Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni. Lehet, hogy valakinek az a kihívás, hogy egy új mozdulatot próbáljon ki. Másnak az, hogy ne nézze folyamatosan a tükörben, jól csinálja-e. Van, akinek az improvizáció jelent komfortzónán kívüli helyzetet, másnak pedig éppen egy koreográfia pontos megtanulása.
A lényeg nem az, hogy folyamatosan feszegetnünk kell a határainkat.
Hanem az, hogy idővel egyre több minden váljon ismerőssé.
Ami ma még bizonytalan, néhány hét vagy hónap múlva már természetes lehet. Egy új mozdulat, egy nehezebb technikai elem, egy szereplés vagy akár az, hogy mások előtt szabadon mozogjunk.
A fejlődés sokszor nem látványos ugrás. Inkább apró változások sorozata.
És talán éppen ezért szeretem annyira a táncot: mert folyamatosan van benne lehetőség arra, hogy egy kicsit tovább menjünk annál, amit már tudunk.
Tánccal a belső összhangért
Nem kell tökéletesen ismernünk önmagunkat ahhoz, hogy elkezdjünk táncolni.
Elég, ha figyelünk.
Figyeljük, hogyan reagál a testünk egy új helyzetre. Mit csinálunk akkor, amikor valami nem sikerül. Mikor próbálunk túl sokat kontrollálni, és mikor engedjük el túl könnyen. Mikor merünk nagyobbat mozdulni, és mikor húzzuk vissza magunkat.
A tánc ezekre nem ad kész válaszokat. Inkább helyzeteket teremt, amelyekben megtapasztalhatjuk őket.
És közben megtanulhatjuk összehangolni mindazt, ami a mozgásunkhoz szükséges: az erőt és a lágyságot, a tudatosságot és az ösztönösséget, a pontosságot és a szabadságot.
Talán ez az a fajta belső összhang, amit érdemes keresni.
Nem azt, amelyben minden mindig egyensúlyban van, hanem azt, amelyben egyre többféleképpen tudunk jelen lenni.
